Alapszervezeti hírek

Erősödik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete, a KMKSZ ISZ

nagybegany

Az Ukrajnában jelenleg uralkodó politikai káosz, gazdasági helyzet és katonai konfliktus nehéz helyzetbe hozza Ukrajna lakosságát, és velük együtt az Ukrajnában élő kárpátaljai magyarságot. Ezek a sötét felhők nemcsak az idősebbeket érintik, hanem a fiatalokat is. A kilátástalanság, a reménytelenség bekígyózik fiataljaink hétköznapjaiba, és úgy érzik, egyedül maradtak. Jelenleg Kárpátalja szürke színben „tetszeleg”. Fásultság, érdektelenség, csalódottság, unottság – ez jellemzi az ifjúságot, és ez az, ami ellen a KMKSZ ISZ tenni szeretne. Szín szeretne lenni, és ha lehet, az a bizonyos három szín.

Még 2014 júniusában több, egymás számára nem idegen fiatal úgy gondolta, tenni kell az ellen, hogy Kárpátalján nincs egységes fiatal közösség. Nincs olyan független erő, nincs olyan kapcsolati háló, amely összefogja őket, amely csokorba szedi Kárpátalja fiatalságát, mindezt teszi szervezettől függetlenül, de velük együttműködve. Így felélesztették az eddig tetszhalott állapotban lévő KMKSZ ISZ-t azzal a céllal, hogy betölti a légüres teret a Kárpátalján megtalálható ifjúsági szervezetek és a többi fiatal között. Dobsa István, az ISZ elnöke lapunknak arról beszélt, hogy ezekben az időkben különösen fontos a fiatalokra figyelmet fordítani, és különösen örül annak, hogy az anyaszervezet (A KMKSZ) támogatja az ő és társai elképzeléseit. A szervezet célja, hogy a fiatalok számára biztosítsa azt a közösségi élményt, amely meghatározóvá válik további életükben. Amelynek hatására, ha el is mennek, idővel hazatérnek, és elkezdik felépíteni Kárpátalját olyannak, amilyennek látni szeretnék, és fenntartják, építik a magyar közösséget, megőrizvén annak tradícióit és hagyományait. Ezen célok megvalósítását a KMKSZ ISZ elnöksége nem csak beszédben, szavakban képzeli el. Tettekbe önti. Célja olyan hagyományok teremtése, létrehozása, amelyek minden évben a lehető legtöbbször összegyűjtik Kárpátalja fiataljait, ahol ünnepelhetik otthonukat, nemzetiségüket, kitartásukat és szívósságukat. A szervezet első számú nagy célja egy olyan kulturális fesztivál létrehozása, ahol a szokásos „fesztivál-életérzés” mellett találkozhatnak közéleti vezetőikkel, meghallgathatják őket, szót válthatnak velük. Ahol megszűnik a politikus, és megszűnik a civil, ahol nincs más, csak a fiatalok és idősebbek eszmecseréje. De természetesen „sok kicsi sokra megy”. A szervezet elnöke és társai nemcsak nagyban gondolkodnak. Sportnapokat, kiállításokat, beszélgetős esteket, akár bálokat akarnak szervezni. A lényeg, hogy a fiataljaink érezzék, hogy összetartoznak. Dobsa István szerint szervezetük fontosnak tartja, hogy kiépítsék a kapcsolatot a többi szervezet: a történelmi egyházak szervezetei, diákönkormányzatok és egyéb ifjúsági szervezetek között. Mert jelen helyzetben nem engedhető meg a különcködés, a klikkesedés, elkülönülés. A szervezet fontosnak tartja, hogy az anyaországi és a többi elszakított területen megalakult hasonló ifjúsági szervezetekkel is tartsák, ápolják és erősítsék a kapcsolatot, így lehetőséget biztosítva a határon átívelő együttműködésre, barátságok megkötésére, egy új típusú közösség kialakítására. Mindezt persze közös rendezvények megszervezésével próbálja majd elérni az ISZ.

Az Ifjúsági Szervezet célul tűzte ki, hogy a Kárpátalján található fiatalsággal megismertessék a közéletet. Hiszen fontos, hogy a következő generációkból kinevelődjön azon fiatalok sora, akik továbbra is hatékony módszerekkel küzdenek és kiállnak nemzetük, a kárpátaljai magyarság mellett. Akik nemcsak számon kérnek, hanem átveszik a tehetetlenektől a munkát. Akik alkotnak, gyarapítanak. Dobsa István elmondása szerint nem szabad hagyni, hogy ezek a fiatalok elhiggyék, hogy semmin nem lehet változtatni, hogy egyetlen út a menekülés. Fel kell ébreszteni bennük azokat a potenciális erőforrásokat, amelyekkel változtathatnak bármin, amin szeretnének és akarnak változtatni.

A KMKSZ ISZ egy hosszabb jogi procedúra után megkezdte működését. De mivel egy fecske nem csinál nyarat, több fecskére van szükség. Így elkezdték az alapszervezetek megalakítását és a tagtoborzást. A jelenleg 110 tagot számláló szervezetnek 8 településen van alapszervezete. A fiatalok egyes esetekben minden felkérés és szó nélkül csatlakozni akartak a szervezet munkájához. Megelégelték a semmittevést, és úgy döntöttek, a megszokottnál erősebb közösséget akarnak. Erre kiváló például szolgálnak Nagybégány fiataljai, akiknek egy napjukba telt, hogy létrehozzák alapszervezetüket, és elkezdjenek gondolkodni az első rendezvényükön. Ezidáig Salánkon, Karácsfalván, Beregszászban, Sárosorosziban, Fancsikán, Verbőcön, Feketepatakon és Nagybégányban alakultak alapszervezetek. Egyes településeken 15-25 fővel indult a helyi ISZ, de remélhetőleg növekedni fog a taglétszám. István minden fiatalt buzdít arra, hogy csatlakozzon. Legyenek részei ennek a mozgalomnak. Ne tántorítsa el őket politika, vagy vallási meggyőződés. Ébredjenek fel, fogjanak össze, és továbbítsák elképzeléseiket az ISZ felé, hogy együtt megvalósítsák azokat.

A KMKSZ Ifjúsági Szervezete továbbra is szeretettel vár minden olyan fiatalt és minden olyan fiatal közösséget, aki vagy amely szintén megelégelte Kárpátalja „élettelenségét”, mondván „Gyertek, tegyünk ellene, hiszen eljött a Mi Időnk!”.

Forrás: http://www.karpataljalap.net

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s