Központi hírek

Fotókiállítás és díjátadó Beregszászban

2015_fotokiallitas

Mondd el képekkel, Kárpátalja a Te szemeddel! címmel fotókiállítást rendezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) augusztus 20-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A kiállítást megelőzte egy fotópályázat, amelyre fiatal kárpátaljai tehetségek nevezhettek.

Az eseményt Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke nyitotta meg. Elmondása szerint nagy érdeklődés kísérte a projektet, hiszen 65 nevezőtől több mint 170 fotó érkezett a pályázatra. A beérkezett munkák zsűrizését hivatásos fotósok – Fülöp László, Makó András és Jablonykó Tamás – végezték.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a kiállítással üzenni szeretnének Kárpátalja közösségének, melynek lényege: „Vedd észre, és légy rá büszke!” Vegyük észre, milyen festői szépségű helyen élünk, és legyünk rá nagyon büszkék! Sokan a kivándorlás mellett döntenek, legtöbben vissza sem néznek. A szervezet tagjai azt szeretnék, hogy a kivándorlók vegyék észre, mit is hagytak/hagynak itt, és amint lehetőségük úgy engedi, térjenek vissza szülőföldjükre.

Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai és kommunikációs titkára üdvözölte a jelenlévőket. Örömét fejezte ki, hogy a pályázat sikeresen zárult: sok szép fotó tanúskodik Kárpátalja értékeiről. Bízik abban, hogy az ifjúsági szervezet hagyományt teremt ezzel a kezdeményezésével.

Fülöp László a zsűri nevében gratulált minden nevezőnek, majd ismertette az eredményt, melynek értelmében

az I. helyezett Ruscsák Zsolt: 2061 magasságból c. fotója,

a II. helyezést Barta Boglárka: Pipacs c. munkája nyerte.

A különdíjban pedig az ifjúsági szervezet közösségi oldalán legtöbb kedvelést gyűjtő Orosz Barbara: Naplemente c. kompozíciója részesült.

A beérkezett pályaművek megtekinthetőek a Rákóczi-főiskola Gross Arnold termében, illetve a KMKSZ ISZ Facebook-oldalán.

KMKSZ ISZ

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s