Alapszervezeti hírek

A „malenkij robot” áldozataira emlékezett Bátyún a helyi KMKSZ ISZ

A mai Kárpátalja területe 1939 márciusától, húsz évnyi csehszlovák uralom után újra a Magyar Királyság részévé lett. Ám a hazájához való tartozás érzését nem sokáig élvezhette a terület lakossága. A szovjet hadsereg már 1944 őszén megszállta és bekebelezte vidékünket. Ami pedig ezután következett, az a kárpátaljai magyarok legnagyobb sorstragédiája, a „malenykij robot”.

A Malenkij robotra való megemlékezésre Bátyú nagyközségében is sor került, melynek lemenetele a Bátyúi Református Templom előtt, a Malenkij Robot emléktáblánál zajlott le. A megemlékezést Szántó Edit, a helyi Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség  elnökasszonya kezdte meg, melyben először is köszöntötte a kedves egybegyűlteket, majd elmesélte miként és hogyan történt az esemény előmenetele, mi várt ezek után a magyarokra, hogyan birkóztunk meg a kegyetlen események sorscsapásaival. Beszédét Ady Endre Október 6 versével szépítette meg, melynek néhány sora így hangzott:” Őszi napnak mosolygása, Őszi rózsa hervadása, Őszi szélnek bús keserve, Egy-egy könny a szentelt helyre…”. Ezután az elnökasszony átadta a szót a község református lelkipásztorának, Kacsó Gézának, aki szintén fájó szívvel mesélt beszédében a történtekről, majd egy mindenki számára ismert imával zártuk le együtt gondolatainak menetét. A későbbiekben felszólalt még a Beregszászi konzul, aki az elhangzottak megerősítésére támaszkodva elmondta gondolatait, kifejtette az elmúlt idők sebeinek részletes történéseit, majd megköszönte, hogy velünk lehetett.

A beszédek után, Szántó Edit felkérte községünk Együtt Nyugdíjasklubját, hogy tartsák meg a megemlékezésre készült rövid kis műsorukat. Gyönyörű, megható és tartalmas műsort láthattunk, melyben felcsengtek hazánk neves költőinek versei, dalai. Természetesen a műsorban mi is kivettük a részünket, a helyi KMKSZ ISZ alapszervezetünk együtt szavalt és énekelt a kedves Nyugdíjasklub tagjaival.

Mindezek után sor került a koszorúzásra, melyet Szántó Edit elnökasszony felkonferálásával mindenki megtehetett, megemlékezhetett a műemlék előtt némi pillanatnyi csenddel és elhelyezhette koszorúit, virágait. Szervezetünk elnökével, Bota Anitával, néhány szervezetünk megjelent tagjával és jómagam képviseletében, mi is elhelyeztük koszorúnkat a műemléken.

A továbbiakban Szántó Edit elnökasszony tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a nap további részében Zápszonyban és Somban folytatódik a megemlékezés, arra buzdított mindenkit, hogy az eső ellenére minél többen elmenjenek és részt vegyenek. Az Együtt Nyugdíjasklubbal az élen ez megis történt, így ért véget Bátyúban a Malenkij Robotra való megemlékezés, avagy polgári lakosság tömeges elhurcolása Magyarországról szovjetunióbeli kényszermunkára.

Szívet s lelket melengető délelőtti órákat tölthettünk el, bár az idő kevésbé kedvezett, mégis kellemes volt, hogy ennyien idejüket áldozva, az eső ellenére összegyűlt és együtt emlékezett meg.

Béres Fruzsina

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s