Alapszervezeti hírek

Batyus Bál Gáton

Batyus bált tartottak a beregszászi járási Gát településen a KMKSZ Ifjúsági Szövetségének Gáti Alapszervezete, illetve a Gáti Községi Tanács közös szervezésében.

A batyus bál Gáton egy már-már elfeledett hagyomány, amit a helyi aktivisták szeretnének újjáéleszteni, és minden év tavaszán megrendezni.

A március 4-i rendezvény mottója így hangzott: “Ha jöttök, lesztek, ha hoztok, esztek.”

A mulatság során bálkirályt és bálkirálynőt is választottak. A szoros küzdelemből, ha kis különbséggel is, Kacsó Ákos és kedves párja, Balla Dominika került ki nyertesen.

Nyereményük egy ajándékutalvány volt, melyet egy-egy egyedi póló elkészítésére válthatnak be a felajánlónál, az InMedia reklámügynökségnél. A továbbiakban batyuárverésre is sor került.

A bál nagy népszerűségnek örvendett a helyiek körében, ugyanis az est folyamán a Gáti Kultúrház megtelt fiatalokkal és örökifjakkal. A megjelent vendégek önfeledten szórakozhattak, kulturált körülmények között.

Zenefelelős a Bózsár zenekar volt, a ceremóniamester pedig Lőrinc Róbert, gáti lakos.

A KMKSZ ISZ részéről a bálon tiszteletét tette Báder Ottó, beregszászi járási regionális alelnök, valamint a beregszászi és a nagydobronyi alapszervezetek képviselői.

A rendezvény létrejöttét támogatta a KMKSZ ISZ, az UMDSZ és Gát község polgármestere.
Ezúton is köszönjük támogatásukat!

Mátyus Dávid

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s