Alapszervezeti hírek

Megalakult a KMKSZ ISZ 35. alapszervezete Kisdobronyban

Kisdobronyban a helyi tanács üléstermében 28 helyi fiatal gyűlt össze, hogy megalakítsa a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének Kisdobronyi Alapszervezetét. A kezdeményezők közül Szanyi Evelin elmondta: „A KMKSZ ISZ célja a kárpátaljai magyar ifjúság érdekvédelme, különböző programok szervezése, oktatás, nevelés, képességfejlesztés, ismeretterjesztés. Együtt kívánnak működni más ifjúsági szervezetekkel és az egyházakkal.”

Szigeti-Séra Natália, a KMKSZ Kisdobronyi Alapszervezetének elnöke elmondta: „Nagy öröm számomra, hogy itt Kisdobronyban is megalakul az ISZ, kívánom, hogy teljesüljenek a szervezethez fűzött reményeitek és céljaitok.” Az elnök asszony a megalakult alapszervezetet biztosította a KMKSZ támogatásáról, remélve, hogy a jövőben sikeresen tudnak majd együttműködni a fiatalokkal kultúránk és hagyományaink ápolásában, és a magyarság felemelkedéséért folytatott küzdelemben.

Bernáth Tamás református lelkész hangsúlyozta: „Kárpátaljai, magyar, református, keresztyén emberek vagyunk, és ebből minden egyes szó hangsúlyos. Az ifjúsági szervezetnek célja az, hogy a keresztyén gyökerekből táplálkozva, magyar kultúránkat, nemzetünket erősítve eggyel több lábon álljatok…” Végül a tiszteletes úr Isten áldását kérte a megalakult szervezet tevékenységére, hogy az Isten dicsőségét és mindannyiunk javát szolgálhassa majd.

Budaházi Mihály, a KMKSZ ISZ Ungvári Járási Szervezetének elnöke részletesen beszámolt az Ifjúsági Szervezet tevékenységéről, rendezvényeikről, programjaikról és a szervezetépítési munkáról. Arra kérte az alapítókat, hogy soha ne csupán egy baráti társaság legyen a KMKSZ Ifjúsági Szervezete, hanem legyen minden magyar fiatalnak lehetőséget biztosító szervezet, amelyen keresztül a közösségét és önmagát tudja segíteni.

Az alakuló gyűlés végül Szanyi Evelint választotta a KMKSZ ISZ Kisdobronyi Alapszervezetének elnökévé, alelnökké Balog Nikolettát, titkárrá pedig Ur Vivient.

dózsa

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s