Alapszervezeti hírek, Központi hírek

A KMKSZ ISZ is részt vett az anyaszervezet ungvári járási beszámoló-tisztújító közgyűlés​én

El telt 3 év és elérkezett az ideje a beszámoló-tisztújító közgyűléseknek a KMKSZ berkein belül. 2017. március 25-én, szombaton 13 órától került sor az ungvári járási eseményre az újonnan átadott helyi rendezvényteremben.

Hidi László, a KMKSZ Nagydobronyi Alapszervezetének elnöke, a március 17-én megrendezett helyi tisztújító közgyűlésen javasolta az Ifjúsági Szervezet nagydobronyi elnökségét a választmányba, amelyet meg is szavaztak. Így a szombati, csapi rendezvényen delegáltként három ISZ-tag is részt vehetett: Kántor Andrea, Bara Tünde és Benedek Anett.

A Himnusz elhangzása után Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezet elnöke köszöntötte a vendégeket, majd ismertette a napirendi pontokat, melyek elfogadása után megkezdődött az éves beszámoló.

A KMKSZ Ifjúsági Szervezetének működését és eddigi eredményeit Budaházi Mihály, a szervezet járási elnöke mutatta be.

A beszámolók után kezdődött meg a tisztújító közgyűlés, amelynek eredményeként újraválasztották Balogh Líviát tisztségében. Végül megszavazták a megyei választmány tagjait, amelyben a KMKSZ Ungvári Járási Ifjúsági Szervezetét Ráti Réka képviseli.

A KMKSZ ISZ Nagydobronyi Alapszervezete

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s