Alapszervezeti hírek

Húsvéti előkészületek a KMKSZ ISZ Eszenyi Alapszervezet és a református egyházközség szervezésében

Idén is megrendezésre került az eszenyi református gyülekezetben a Virágvasárnapi karnevál, mely 2017. április 9-én újult programokkal és hagyományokkal az eszenyi ISZ jóvoltából.

A színes program sorozatot az ifjúsági szervezet elnöke, Jónásné Kovács Evelin nyitotta meg egy rövid áhítattal, majd kiemelte fontos megőriznünk és átadnunk másoknak hagyományaikat.     Ezt követően húsvéti kvíz játék következett a gyerekek számára. A nap folyamán kézműves programok, az ISZ tagjai többféle technikát mutattak a gyerekeknek, többek között viasszal való tojásdíszítést, hagymahéjban főztek tojást, kifújt tojásokra festettek népi motívumokat. A gyerekek és felnőttek is egyaránt élvezték a programokat és aktívan kivették részüket mindenből.

A nap végén az ISZ alapszervezeti elnöke megköszönte a jelenlévőknek a részvétet és felhívta a figyelmet az szervezet további programjaira.

Kovács Ivett

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s