Alapszervezeti hírek

Megalakult a KMKSZ ISZ Szőlősgyulai Alapszervezete

Hosszas szervezés után 2017. május 28-án a KMKSZ ISZ újabb alapszervezettel bővült. A Nagyszőlősi járás egyik magyar települése, Szőlősgyula is csatlakozott a szervezethez. Az alakuló gyűlésre május 28-án, vasárnap került sor a Szőlősgyulai Kultúrházban. Az eseményen részt vett Hevesi Miklós, a KMKSZ Gyulai Alapszervezetének elnöke, valamint Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke.

Az alakuló gyűlésre összegyűlt fiatalokat Hevesi Miklós üdvözölte. Örömét fejezte ki a kezdeményezéssel kapcsoltban, és biztosította a fiatalokat arról, hogy a KMKSZ a tőle telhető minden eszközzel segíteni fogja a fiatalok munkáját. Felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző szervezetek csak akkor tudnak effektíven működni, ha kéz a kézben, egymást kiegészítve végzik munkájukat.

Ezt követően Dobsa István vette át a szót, aki ismertette a jelenlévőkkel az Ifjúsági Szervezet megalakulásának történetét, tevékenységét, kitűzött céljait és programjait. Bíztatta a fiatalokat, hogy akarjanak tenni valamit szülőfalujukért és a fiatalság közösségi életének fellendítéséért, továbbá ismertette az Ifjúsági Szervezet közelgő programjait, és buzdított, hogy minél nagyobb számban vegyünk részt ezek a rendezvényeken.

Végül nyílt szavazással megválasztották Garanyi Ágnest a KMKSZ ISZ Szőlősgyulai Alapszervezetének elnökévé; Barta Boglárkát alelnökké, valamint Molnár Rozáliát titkárrá.

KMKSZ ISZ Szőlősgyulai Alapszervezete

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s