Központi hírek

Magyar ifjúsági szervezetek tiltakoznak az ukrán oktatási törvény ellen

Az ukrán oktatási törvény módosítása ellen tiltakozó nyilatkozatot írt alá tizenkét magyarországi, erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai magyar ifjúsági szervezet képviselője a Fidelitas kezdeményezésére szombaton Budapesten.

Az új törvény szerint az ukrán iskolákban az 5. osztálytól az anyanyelvi tárgyak kivételével minden tantárgyat ukránul oktatnának. A tiltakozók szerint a törvénymódosítás ellehetetleníti az anyanyelvi oktatást Kárpátalján.

Böröcz László, a Fidelitas elnöke hangsúlyozta, hogy az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséggel és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ifjúsági szervezetével közösen indítványozni fogják az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) következő ülésén: az határozatban ítélje el az ukrán oktatási törvény módosítását. Amennyiben ezt elfogadják, a javaslat átkerül az Európai Néppárthoz, amely dönt az állásfoglalás további sorsáról – mondta az kormánypárti ifjúsági szervezet elnöke.

A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja, hogy Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első-négy osztályban engedélyezett és csupán az önkormányzati fenntartású iskolák külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól az anyanyelvi tárgyak kivételével minden tantárgyat ukránul oktatnának.

Böröcz László hangsúlyozta: minden kisebbségnek joga van ahhoz, hogy az anyanyelvén tanuljon az óvodától az általános és középiskolán át az egyetemig. Ugyanakkor az ukrán törvénymódosítás ellehetetleníti az anyanyelvi oktatást Kárpátalján, ezért tiltakoznak a jogszabály ellen – mondta Böröcz László.

Dobsa István, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége ifjúsági szervezetének elnöke elmondta, hogy a jogszabály ellen tiltakoztak mind az ukrajnai nemzeti kisebbségek képviselői, mind a szomszédos országok. A törvény – folytatta – ellentétes az 1996-ban elfogadott ukrán alkotmánnyal, amely kimondja, hogy Ukrajnában csak úgy lehet törvényeket elfogadni, hogy azzal alapjogokat nem szűkítenek.

Az alaptörvény szintén kimondja, hogy az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeknek joguk van az anyanyelvük használatához, illetve az anyanyelvi oktatás gyakorlásához – sorolta.

Ebben a helyzetben arra kérik az ukrán államfőt, hogy ne írja alá ezt a törvény és küldje vissza az ukrán parlament számára módosításra – mondta Dobsa István.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s