Központi hírek

Újabb nemzetközi képzésen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezet

Az Európai Néppárt az Európai Parlament egyik legrégebbi és legnagyobb képviselőcsoportja. Budapesten, a Robert Schuman Intézet 1990-ben kezdte meg működését az Európai Néppárt családjának egyetlen, nem brüsszeli intézményeként. A szervezet célja, hogy a kilencvenes években történt politikai, társadalmi változásokhoz biztosítson oktatást.

Az intézet felkészíti, erős tudásbázissal segíti és fontos kapcsolatrendszer kialakításának lehetőségét biztosítja az európai, politikával foglalkozó fiatalok számára. Hála Bocskor Andrea, európai parlamenti képviselő szervezésének és ajánlásának, már második éve kárpátaljai résztvevője is van a Robert Shuman Intézet képzéseinek. A Fidesz-KDNP képviselője mindig is fontosnak tartotta, hogy a Kárpát-medence fiataljai bekapcsolódjanak a közéletbe és széleslátókörű, képzett szakemberekké váljanak.

A legutóbbi „How Europe Works”, vagyis „Hogyan működik Európa” elnevezésű két részes képzésen a KMKSZ és annak Ifjúsági Szervezete képviseletében, Fábián Beáta vehetett részt. A tréning első sorozata Budapesten a Parlamentben, a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületében zajlott, ahol olyan fontos témákról tartottak tanácskozást, mint a Keleti Partnerségi Program, Magyarország és az Európai Unió, illetve a Kárpátalját napjainkban leginkább foglalkoztató, az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek jogait sértő új oktatási törvény is napirendre került, ahol az Ukrajnából érkező pártok képviselői az ukrán nyelv „megvédését” kívánták láttatni a résztvevőkkel. A kárpátaljai képviselet felhívta mindenki figyelmét arra, hogy az eddig egymás mellett békében élő több nemzeti kisebbségnek otthont adó Kárpátalja egy olyan multikulturális része Ukrajnának, mely nemhogy „veszélyt” nem jelent az országra nézve, hanem egy üde, példamutató színfoltja a kelet-európai államnak. A jelen lévő Hörcsik Richárd, az Európai ügyek bizottságának elnöke erősen és határozottan kiállt az elhangzott kijelentés és a kárpátaljai magyarság mellett.

A hét folyamán a KMKSZ ISZ elnökségi tagja rövid megbeszélést folytatott Nepop Ljubov Ukrajna Magyarországi Nagykövetével az aggasztó 7. cikkelyről, aki pozitív, békés végkifejletet remél a kialakult helyzettel kapcsolatban.

A képzés az Eupai Unió és a NATO székhelyén, Brüsszelben folytatódott. A Moldovából, Grúziából, Örményországból, Fehéroroszországból és Ukrajnából érkező válogatott csoport betekintést nyerhetett a legfontosabb EU-s intézmények működésébe, úgy mint, az Európai Parlament, Európai Bizottság és természetesen az Európai Néppárt. Olyan neves vezetőktől hallhattak igen informális és hasznos előadásokat, mint Horst Heitz, SME Europe, az Európai Kis- és Középvállakozók szervezetének igazgatója, Dirk Schuebel, a Kétoldalú Keleti Partnerségi Program elnöke, vagy Patrick Voller az Európai Néppárt nemzetközi igazgatója.

Örömteli megélni, tapasztalni, hogy a kárpátaljai fiatalság is részt vehet személyesen nemzetközi képzéseken, fórumokon, kiállhatunk jogainkért és hallathajuk hangunkat. A KMKSZ ISZ ezúton is köszöni Bocskor Andrea európai parlamenti és Brenzovics László ukrán parlamenti képviselőnek a pártfogást és ajánlást, illetve a Robert Schuman Intézetnek a lehetőséget.

KMKSZ ISZ

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s