Alapszervezeti hírek

I. KMKSZ ISZ Luca est Beregszászon

2017 december 13-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában az I. KMKSZ ISZ Luca estre. A rendezvényt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Huszár családi pincészet támogatta.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Békésyné dr. Lukács Angéla, Magyaroroszág beregszászi konzulátusának konzulja, Horváth Zoltán, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének alelnöke, Répási István, a beregszászi Polgármesteri Hivatal külkapcsolati referense.

Az esemény résztvevőit Békésyné Dr. Lukács Angéla köszöntötte, beszédében elmondta, hogy kiemelt fontossággal bírnak a hagyományainkat bemutató rendezvények. Ezt követően Horváth Zoltán osztotta meg gondolatait a fiatalokkal. Hagyományteremtő céllal szervezték meg a Luca estet, programjaik során mind a hagyományok ápolására, kulturális programok szervezésére, mind pedig a fiatalok szórakoztatására is hangsúlyt kívánnak fektetni.

A köszöntő beszédek után a KMKSZ ISZ Gáti Alapszervezet tagjainak előadásban a Luca napi hagyományok bemutatása következett. Kozub Gergely és Melnyikov Alex műsorában többek között szó esett a Luca napi jóslásokról, a Luca székről, a kotyolásról, a Luca búza termesztéséről.

Rövid szünet után a Peaks of Kings nevű rockzenekar adott fergeteges koncertet. A kárpátaljai csapat többek között részt vett az ukrán Eurovíziós Dalfesztiválon és a magyarországi X-Faktor tehetségkutatóban is.

A koncertet követően zenés mulatsággal folyatódott az est.

 

 

Horváth Zoltán
a KMKSZ ISZ alelnöke
a Beregszászi Alapszervezet elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s