Húsvéti kézműves foglalkozás Tiszaásványban

A húsvét közeledtével a tiszaásványi gyerekek is egyre nagyobb lázban égnek. A fiúk minél több piros tojásban reménykednek, a lányokat viszont az tarja izgalomban, hogy kinek lesznek szebb hímesei és több locsolója. Ennek jegyében, a Tiszaásványi KMKSZ ISZ 2019. április 13-án húsvéti kézműves délutánt tartott a gyerekeknek.

A szép számmal megjelent fiúk-lányok kipróbálhatták kézügyességüket, leleményességüket. Lehetőségük volt tojást festeni, papírnyuszit készíteni, gipszformára festegetni, szórakoztató játékokat játszani. Mindenki megtalálta a számára legérdekesebb elfoglaltságot. Amíg a gyerekek tevékenykedtek a kézműves műhelyben, addig a furfangos KMKSZ ISZ aktivisták tojásokat rejtettek el a parkban.

Szinte megrohanták a park kapuit a gyerekek, olyan izgatottan várták már a tojáskereső versenyt. Végül minden tojás előkerült és mindenki megkapta érte a jutalmát, ami főleg édességet jelent.

A tojásokkal feldíszítettük a falu központjában lévő park fáit. Jó kis szombat délutáni szórakozás volt ez mindannyiunk számára.

Ez a délután nem jött volna létre Orbán István, a KMKSZ Tiszaásványi alapszervezet elnöke, Ferkó Csaba polgármester, Begela Tímea nélkül. Ezúton is szeretnénk nekik köszönetet mondani.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s